Ha kultúrharcról beszélünk, nemcsak azt kell pontosan tudnunk, hogy mi ellen harcolunk, hanem azt is, hogy mit szeretnénk elérni, mi a célunk a nemes küzdelemmel. Hogyan vehetjük fel a harcot Magyarországon, és vajon lehetünk-e hatással az igazi harcmezőre, amely az Amerikai Egyesült Államok maga?

Ha az HBO-val vagy a Netflix-szel szeretnénk megütközni, az olyan volna, mintha nyíllal lőnénk szuperszonikus vadászrepülőgépekre. Ezek a gigászok ugyanis a szórakoztatás tudományának olyan szintjére jutottak, amely mindenki más számára elérhetetlen; nincsen olyan nemzeti kultúra, amely versenyképes lehetne velük. Azon felül, hogy korosztálytól függetlenül emberek hatalmas tömegei fogyasztják termékeiket, felnőtt legalább egy olyan generáció, amely csak és kizárólag ezen az ún. Woke-, mára már elsővonalassá vált kultúrán keresztül ismerte meg a világot, éljen Budapesten, Bécsben vagy Hejőpapin.

Pillanatok alatt az értés szintjén elsajátították az új írástudók nyelvét, és magukévá téve a nemzetközi baloldal bigott eszmevilágát meg vannak győződve róla, hogy a tudomány rasszista, a heteroszexuális fehér férfiember gonosz, és Vakandában találták föl a spanyolviaszt. Ugyanakkor széles látókörük odáig már nem terjed, hogy tudnák ki volt Bartók Béla, esetleg Kocsis Zoltán, hiszen ilyen nevű transzvesztita zenés-táncos előadóművészekről, zambo indián törpékről nem értesültek impulzusokban gazdag életük során. Hacsak a magyar kereskedelmi média nézettségi adatait figyeljük (aminek a kulturáltsági szintjét most hagyjuk!), az elmúlt húsz évre vetítve azt kell tapasztalnunk, hogy amíg a kétezres évek elején főműsoridőben voltak olyan produkciók, amelyek elérték a majd négymilliós nézettségi szintet, manapság a nyolcszázezer már egy fantasztikus eredménynek számít. Hazánkban is világosan látszik: a fejlett világ lakóinak nagy része az internetes televíziózás irányába fordult.

Az áramlások terében pedig Hollywood és Szilícium-völgy az úr, arra semmilyen nemzeti kultúrpolitikának vagy médiahatóságnak nincsen ráhatása. Ezeket a rendszereket csak helyben, és csak belülről lehet megváltoztatni. Nem tehetünk mást, mint lehetőséget teremtünk arra, hogy kis apró szigetekként átmentsük értékeinket, és bízhatunk benne, hogy a jó oldal győzni fog a tengeren túl. Aki ennél ambiciózusabb, és nagypályás focit szeretne játszani, annak a harcmezőre kell utaznia, és ott, helyben kell kifejtenie szellemdús művészi tevékenységét. Sok sikert!

Benda Gábor